Evening ​Lake látszólag idilli nyaralóhely, valójában azonban az évről évre ide látogatók szörnyű titok tudói. Harry Jordan nyomozó is itt szeretné kipihenni a fáradalmait ám a munka utoléri. Harry éppen a tóparton sétál, amikor a Havnel-ház kigyullad. A zárkózott Lacey Havnel és a lánya, Bea új jövevények a közösségben, nehezen találják a helyüket.
Hamarosan Lacey-t holtan találják. Most Harryre vár a feladat, hogy kövessen minden szálat, és előásson minden régi titkot. Ki szúrta le Lacey-t? És miért? Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyik kiskorú szemtanú látott valakit a tavon egy csónakban azon a tragikus éjszakán. Semmi sem az, aminek látszik, és senki sem tudhatja, kiben bízhat meg. Vajon Harry képes megállítani a sorozatgyilkost, aki újra lecsapni készül? Hiszen mindig az áldozat döbben rá utolsónak az igazságra.

Mostanság nagyon rákaptam a krimire, mint műfaj, ezért gondoltam, ez egy nekem való olvasmány lesz, nyári, krimi, tökéletes.
Szó, mi szó, nem mondanám egy csúcskategóriás kriminek - bár lehet, csak az én elvárásaim a túl magasak. Viszonylag gyorsan és egyszerűen kideríthető, hogy ki is lesz a gyilkos, ennek ellenére mégis végig tudtam izgulni, hogy vajon elkapják-e még időben. Nem is annyira a krimi részén van a hangsúly, én inkább a lelki változásokat helyeztem előtérbe, amiből azért akadt nem kevés - szinte minden főbb szereplő küzdött valamivel. Volt benne kapcsolatfüggőség, drog, gyilkosság, pénz, és más egyéb titkok, amiket az ember még a saját családjával sem mert megosztani.
Ami viszont mindenképp pozitívum a közel 370 oldalban, az a nagyon részletes (táj)leírások. Már-már ott voltam én is az Evening Lake-i kis tóparti házak sűrűjében, vagy épp a francia kávézókban.
Az egyedüli dolog, amivel nem voltam kibékülve, a nyomozó kapcsolatfüggő barátnője, Mallory. Kivétel nélkül az összes szereplőt nagyon szélsőségesen alkotta meg az írónő, épp ezért nincsenek olyan karakterek a könyvben, akikhez ne fűződtek volna valamilyen érzéseim. Volt, akit nagyon utáltam, és volt, akit nagyon szerettem - a kedvencem a nyomozó kollégája volt, talán mert az ő kidolgozására nem lett akkora részletességgel megoldva, őt találtam a leginkább szimpatikusnak, annak ellenére, hogy csupán mellékszereplő.

Ha meg kellene neveznem a mű üzenetét, egyértelműen az lenne: ne ítélj első benyomás alapján!
Spoilerezni nyilvánvalóan nem szeretnék, épp ezért nem nevezem meg azt a két szereplőt, akiről teljes mértékben megváltozott a véleményem. Egyiküket teljes mértékben elítéltem a hobbija miatt, undorodtam tőle, ahányszor "megfordultam" a telkén a könyvben, mindig rámtört a hányinger miatta, a másikat pedig meg nem értettsége miatt sajnáltam. 

Ami a borítót illeti, elég ambivalens érzések vannak bennem. Egyrészt egy nagyon könnyed, nyári olvasmányra asszociáltam, amikor megpillantottam a könyvtár polcán, annyira letisztult, egyszerű, mindenféle csicsától mentes. De valahogy nincs összhangban a cselekménnyel. A borítón szereplő nőt egyik szereplővel sem tudtam azonosítani, de ez már lehet, hogy csak az én fantáziám hiánya. A kalap árnyékolása viszont roppant mód titokzatossá teszi.

Mindent összevetve, olvastam már sokkal rosszabb, ugyanakkor sokkal jobb könyveket is, mint a Halál a tóparton. Én személy szerint több izgalmat vártam a fülszöveg alapján.

„Az emlékek tartják össze az életet, gondolta Rose, egyedül az ágyban, a tóparti házban. Emlékek nélkül csak a jelen közös, és talán nincs is jövő.”